Sokan azt állítják, hogy az életben a szenvedés az, ami előrébb repít minket.
Még azt is fel merem vállalni, hogy én is hittem ebben az elméletben, és amikor éppen lelki kínjaim között vergődtem egy dologgal tudtam csitítani fájdalmamat, még pedig azzal a gondolattal, hogy a szenvedés majd fenékbe billent és ha kell kúszva, de eljutok a célomhoz és a boldogságomhoz.
Igen ám...de a boldogság után megint eljött a szenvedés ideje és egy soha véget nem érő ciklikus folyammá alakult át ez az egész, ahol egyszer jól, egyszer pedig rosszul éreztem magamat.

Ilyen lenne az élet? Ennyire hullámzó, ennyire kegyetlen?

Mígnem eljutott egy ember mély értelmű kijelentése hozzám....Te meg minek szenvedsz mindig?

Kérdem én: Miért? Lehet ezt másképp is?

Erre ő: Igen. Ne a rossz dolgokkal foglalkozz, amik mint a pocsolya áll és bebüdösödik, hanem azokkal a dolgokkal (és természetesen emberekkel), akik mint a friss vizű patak áramolnak, folynak.

Nem kellett elgondolkodnom rajta, rövidesen igyekeztem az életemet eszerint az elv szerint élni és láss csudát, kevesebb lett a könny, kevesebb lett a fájdalom és kevesebb lett a szenvedés.

Kérdem én... szerintetek ez a dolog az a dolog, ami csak nekem megy?

Nem. Ez az a dolog, amit mindenki meg tud tenni magárét egy számára szebb és békességesebb jövőért, amiben jól érzi magát. TEDD MEG!

Sok sikert hozzá mindenkinek!

Sziasztok!

Eddig mindig úgy írtam, hogy: ha az ember...de most úgy írok, hogy: ha én....

Nehéz felvállalni azt, hogy nem egy ember vagyok az árnyékban, aki meghízódik a problémák elől, és nem az az ember vagyok az árnyékban, aki meg van címkézve és azt mondják rá... hogy...

Én az az ember vagyok, akinek kismillió élete volt és még annál több élete lesz. Nem az vagyok, akivel az utcán találkoztatok és ti lányok..., akikkel ha mindkettőnknek szerencséje volt az ágyba bújtunk, hanem egy ember vagyok az árnyékból, aki ki mer lépni a fénybe és ki meri mondani azt, amit sok más ember még mindig az árnyékban tart. Hadd mondjam el....

Árnyakban élni...ezt tettem eddig és szenvedtem...boldogtalan voltam! Most, hogy ki mertem lépni az árnyékból...látok és megreszketek. Tisztesség, erkölcs, etika és esztelen igyekezetek a társadalmi megfelelésnek...kinek kell? De egyet kérdezek: boldog vagy?

Én már igen. Esténként sírok és reggelente lelkesedem. Este összeomlok az élet súlya alatt, reggel meghódítom az egész világot. És ez így van rendjén. Váltakozó érzések, esztelen élet, gyötrő érzések....és egyszer csak minden a helyére áll és azt mondod: igen!

Vége a serdülő kornak...vége a kalandoknak és jön az állandóság, jön az eddig nem tapasztalt, valós szerelem. Nem a valósnak vélt, hanem az igazi. Az igazi szerelem.

Értitek amit mondok? Elmondom tömören: Felnövünk és észrevesszük...elkerülhetetlenül megállunk...és belefutunk egy igazi szerelembe, amit már nem tudunk magunk alá gyűrni, hanem a szerelem gyűr maga alá minket. Vesztettünk...de közben nyertünk egy igazi társat, egy igazi szerelmet.

Nos mithuna...ez az én válaszom Neked:

"...szükségem van Rád, mint Sivatagnak a Zápor...."

Shen

Múlik az idő, s a jelen tovaszáll

Egy ember az árnyékban
Nincs olyan lény ezen a földön, aki ismerné a képletet a férfi ill. a női lélekhez.
Sőt észrevettem, minél jobban meg szeretnénk ismerni a másik félt, minél precízebb képletet szeretnénk felállítani a másik megismerésére, annál kevésbé fog ez nekünk sikerülni. Sőt, azt is ki merem jelenteni, hogy ezt a próbálkozást csupán azért tesszük szüntelen, hogy a másik felet a mi akaratunk szerint irányíthassuk. Minden ember önző. Éppen ezért kár is egymásra ujjal mutogatni, mert akkor saját magunkra is mutogathatnánk.

Eme legfrissebb felfedezésem után, miszerint csakis azért szeretnénk kiismerni a másik nemet, hogy a saját kényünk kedvünk szerint irányítsuk, eldöntöttem, hogy teljességében befejezem az emberek kiismerésére törekvő megmozdulásaimat.

Azok vagyunk akik vagyunk, és azok leszünk, akik szeretnénk lenni!

Mint mondtam, be fogom fejezni ezt a blogot, ha nem lesz meg a megfelelő reagálás. És mivel nem volt, ezért ezt stílusosan meg is teszem.

Talán jön egy "csipkerózsika"(ebből talán már tudjátok, hogy fiu vagyok), megcsókol és felébreszt hosszú álmomból és folytatom a valentine blogot, de most egyenlőre eltűnök és élvezem életem.

Minden változás egy eszmélés és minden eszmélés egy változás...

Sziasztok!
Remélem jópárotoknak adtam ötletet, reményt az élete alakulásához, mert ti sokan, sokat segítettetek nekem!

Minden jót!_SHEN

Egy gondolat arról, hogy milyenek is vagyunk mi emberek!

Mint észrevehettétek, az elmúlt időszakban egy kicsit a háttérbe vonultam. Ennek az oka egy elmélekedés volt arról, ami itt a blogban történik.

Egyenlőre a saját meglátásom az, hogy ebben a formában a blognak nincs gyakorlati jelentőssége és gyakorlati haszna sem.

Kommentjeitek kezdetben rendben voltak, pont a blog céljának megfelelően.
Azonban az utóbbi időben már a kommentjeitek a győzködésekről és a vitázásokról szóltak, saját igazatok hajszolásával. /Ezt úgy érzem most kellene gyökerestől kitépni!/

Nem az a cél, hogy vitába száljatok egymással, vagy velem, hogy egy elképzelést mindenképpen a másikra akasszunk, hanem az, hogy egy egy tapasztalást a megértés színtjére emeljünk.

A megértés, minden esteben, soha nem ugyan az!!!

Mit értek ezalatt?: Különbözőek vagyunk, ezért mindig lesz egy egy dolog az életünkben, amit egy másik ember teljesen máshogy élne meg, vagy csinálna, máshogy reagálná le, stb... Nem az a cél, hogy minél több olyan embert kreáljunk a földre, akik úgy gondolkodnak, mint ÉN, mert csak akkor érezzük jól magunkat, hanem az lenne a megfelelő cél, hogy megosszuk egymással a tapasztalatainkat és ha reagálnak esetleg rá, akkor megpróbálnánk azzal a konkrét illetővel, megbeszélni. És úgy megbeszélni (persze közben mások is olvassák), hogy közben ne forrjon bennünk semmi érzelem bennünk, sem benne, ami nem oda való!

Ezenfelül, a blog gyakorlati hasznát akkor tudnám érezni, ha tényleg lennének kérdések. Nem csak hozzám, hanem egymáshoz is. Ne legyetek csökött Magyarok, hogy minden problémátokat mélyre elássátok és azt hiszitek, mindent meg tudtok egymagatok oldani...

Azért élünk egymás között, hogy egymást egyre magasabb tudatállapotba és létállapotba hozzuk és nem azért, hogy egymást öljük!

Kicsit mindenki nézzen csendesen magába, mint ahogy én is megtettem az elmúlt 2 hétben és folytassuk ezt a blogot! Lehetőleg tisztességesen viselkedve egymással...tisztelve a másik érzéseit!

   A legnagyobb társadalmi probléma az emberi kapcsolatok szétesése!

Mitől lehet ez? - erről fogunk folyamatosan beszélgetni -

Én vagyok én, te vagy te, ki a boldog, én vagy te?
Ha ez az eset fennállna, akkor a válaszom az, hogy mindkettőjük. Már érintőlegesen írtam arról, hogy milyen veszélye van annak, amikor az egyik fél elkezdi a másik életét élni. Erre mondják azt, hogy még a fenekét is kinyalja.

De azért nézzük. Ha két ember megismeri egymást, természetesen elkezdi a másikban keresni számára vonzó dolgokat. Akár külső, akár belső "tetszéseket". Minél több ilyet talál, annál jobban megragadja a fantáziáját. Azonban emellett az érzés mellet, kezd egyfajta rajongás, avagy egy túlzott "szeretet" érzés is kialakulni. Ez még jobban megbéklyózza a figyelmünket és nem engedi, hogy utána másra figyeljünk. Mehetünk munkába, mehetünk szórakozni a barátainkkal, mindig ugyanaz lesz. Csak őróla tudunk beszélni, csak rá tudunk gondolni. Kezdetben szép gondolatok, szerelmes érzések, később azonban eljönnek majd a bizonytalanságok és a féltékenységek.
Mintha nem lenne tökmindegy, hogy míg mi a távolban vagyunk, hogy ő mit csinál. Mert szerintem teljesen mindegy, csak érezze jól magát. Legalábbis ha szeretem, ezt kívánom.

Nem eddigre egy paradox érzés alakul ki bennünk, miszerint egyre jobban ragaszkodunk és imádunk, közben egyre jobban gyűlöljük és féltékenykedünk.

Ennek a skizofrénérzésnek az elkerülése végett, mert ha észre sem veszitek magatokon, de sokunk ebben a hülye "fájdalomban" szenved, egyetlen egy dolgot tehettek, ha a régi kapcsolatotokat vissza szeretnétek kapni, ahol minden szép és minden jó.

Kezdj el magadra figyelni és őt enged szabadon. Ezt meg is beszélhetitek egymással. Ne érdektelen legyél vele szemben, egyszerűen ne vele legyél, ha nem vagy vele. Ha pedig vele vagy, ne máshol legyél (munkahely), hanem legyél ott vele. Nem kell magyarázkodni, nem kell görcsölni, csak csináld így. Legyél önmagad, akit anno megszeretett.

És azért fog ez működni, mert minden embernek stabil alapokra van szüksége a boldogságához. Stabil emberre, aki stabil önmagát adja, akiben lehet bízni, akire lehet számítani és aki nem utál, egyszer meg szeret, hanem mindig tudja, hogy számára mi a fontos!

Légy önmagad! "Én vagyok én, te vagy te..."

Már látom, állandó olvasóközönségem van. Most hozzátok szólok.
Kérlek benneteket, hogy pl. iwiwen küldjétek tovább a valentine.blog.hu-t, egy kis ajánlással, hogy minél több embernek megadjátok a változás esélyének a lehetőséget.

  A legnagyobb társadalmi probléma az emberi kapcsolatok szétesése!

Mitől lehet ez? - erről fogunk folyamatosan beszélgetni -

Küzdeni egy életen át?
A küzdeni szót 18 éves koromban tanultam meg. Addig játszva éltem az életem. Nem azért, mert az akkori dolgaim kevésbé voltak fontosak, vagy nehezek, hanem azért, mert nem tulajdonítottam különösebb jelentőséget a dolgok súlyának. Vagyis játszva éltem az életem. Visszagondolva nagyon sajnálom, hogy ez a képességem kihalóban van, de igyekszem visszaszerezni, de ez tényleg nem egy egyszerű feladat!

Miért is lenne fontos visszaszerezni? Hát, ha belegondolok, akkor azt mondom, hogy az a korszakom, ahol még nem életbevágóan komolyan éltem az életemet, sokkal boldogabb, könnyebb és vidámabb volt, nem beszélve a hatékonyságról. Bármihez hozzáértem, tehetségként tűntem elő. De miért is?

Nem címkéztem a dolgokat, vagyis nem mondtam, hogy ez nehéz, hanem csináltam, nem mondtam, hogy ez jó vagy rossz, belekezdtem...

De amint elképzeléssel és véleménnyel ill. előítélettel álltam neki bárminek is, egyből nehéz, unalmas, idegesítő és megtanulhatatlanná vált.

Nehezebben tanultam, semmi sem érdekelt, minden nehezebben sikerült.

Tehát 18 éves koromban valami megváltozott bennem, valami megszakadt. Ez a változás mondhatni pont rosszkor jött, mert ez a korszak a legaktívabb az ismerkedés szempontjából. És ha mélyebben belegondol az ember...talán pont ez váltotta ki belőlem? Lehet...sőt biztos. És nagyon sok fiatal jár így. Félni a kudarctól, félni a visszautasítástól érzés egy belső gátat épít fel. Az addigi sikerek folyamatos sikertelenséggé alakul át.

Nagyon sokan szenvedik ezt az állapotot, pedig mennyire egyszerű változtatni rajta.

Lényegében csak egy dolgot kellene elfogadnunk: Ne féljünk a kudarc érzésétől!

És ha ez sikerült, akkor minden magától fog menni és minden sikerülni is fog!

Már látom, állandó olvasóközönségem van. Most hozzátok szólok.
Kérlek benneteket, hogy pl. iwiwen küldjétek tovább a valentine.blog.hu-t, egy kis ajánlással, hogy minél több embernek megadjátok a változás esélyének a lehetőséget.

  A legnagyobb társadalmi probléma az emberi kapcsolatok szétesése!

Mitől lehet ez? - erről fogunk folyamatosan beszélgetni -

Utolsó esély!
Mindig is borsódzott ettől a mondattól a hátam: Kapsz egy utolsó esélyt!

Nem is azon van a hangsúly, hogy de jó van még egy lehetőségem, összeszedem magamat és mindent beleadok a kapcsolatomba, mert ez tök felesleges dolog lenne. Miért? Mert ha sikerül is vele becsapnom a páromat, hamarosan belefáradok ebbe a más szerepbe, ugyanis ha eddig nem tettem meg mindent a másikért, hát ezután sem fogok, max. ideig-óráig. (A másik dolog pedig az, hogy kinek képzeli magát, hogy esélyt ad nekem? A Szent Atyaúristennek? Az ilyen fél vegyen vissza az egojából!)

Lényeg. Ne dobálózzunk itt nagylelkűen az esélyekkel, hanem inkább nézzünk magunkba. Igen, nem csak a hibásnak vélt fél, hanem a másik is, mert egy gond, probléma SOHA, de soha nem csak az egyik félen múlik!!! Ok-okozat. Az egyik adja, a másik felveszi. Az egyik önző a másik egoista. És had ne soroljam tovább. (Melyik jobb a yin vagy a yang?) Mindegyik ugyanolyan értékű, csak más szubsztancia.

Mit tehetünk tehát egy utolsó esély elkerülése érdekében? Nagyon egyszerű. Figyeljünk először is magunkba. Nézzük meg, hogy mi az belső "értékünk", ami a másik félben feszültséget vált ki. És vagy tépjük ki onnan gyökerestül, vagy kezdjünk el beszélgetni a partnerünkkel arról a dologról mindaddig újból és újból, míg azt meg nem szereti bennünk.

Máris jobb a kedv. És tényleg felejtsük el ezt az utolsó esély dolgot! Ha két ember tényleg szereti egymást, akkor nem esélyeket ad a másiknak kissé fölényeskedve, hanem éli vele az életét. És ha gondok vannak, akkor közösen megbeszélve ill. a csökönyös marhaságokon szimplán átlépve, tovább haladva jutnak el egy-egyre szilárdabb és szebb kapcsolathoz.

Jó munkát hozzá! :D

/Ezt az írásomat ajánlom Ildikónak, aki talán utolsó esélyt sem adva barátjának lépett tovább kapcsolatából és találta meg igaznak vélt párját! Remélem, többet nem adsz másoknak olyan tanácsot, ami párkapcsolatuk egyik felére fájdalmas, míg másik felére aljas húzás lett volna! Nem a menekülés a megoldás, hanem a kitartó, cselekvő szeretet! Szívem szerint ezt a kommentedet kimoderáltam volna. Remélem, sokat fogsz gondolkodni ezen a cikkemen!/

Már látom, állandó olvasóközönségem van. Most hozzátok szólok.
Kérlek benneteket, hogy pl. iwiwen küldjétek tovább a valentine.blog.hu-t, egy kis ajánlással, hogy minél több embernek megadjátok a változás esélyének a lehetőséget.

 A legnagyobb társadalmi probléma az emberi kapcsolatok szétesése!

Mitől lehet ez? - erről fogunk folyamatosan beszélgetni -

Lelkiállapot....
Gyöszke úton haladva az élet viharos sodrásában, nem túl bölcs dolog. Fáj, mint a fene és csöppet sem biztos a lét kérdése szempontjából. De mit lehet tenni, ha már valaki megírta utadat, megírta érzésedet, megírta az egész életedet...karma...sors...erény...út, micsoda szavak, mind bátorság szájunkra venni, mind reménytelen akár csak kiejteni!

Egy biztos! Egy apró porszemek vagyunk a végtlen galaxisban. Egy apró csoda, ki mégis lázad, mégis halad, mégis küzd és mégis felszólal. Felszólal a legnagyobb hatalom ellen, felszólal az egész lét ellen.

Próbál több lenni, sőt próbál az egyetlen lenni...egy megvilágosodott Buddha.

Fárad az ember és kétségbeesik, nem látja a jövőjét és elbizonytalanodik. Ha pedig látja a jövőt akkor meg megijed. Igazából semmi sem jó neki. Halad mégis előre, néha becsukott szemmel vakon, körülötte levő lelkeknek ártva...mégis...őtőlük várná a segítséget, sőt elvárná, hogy önzetlenül adjanak és adjanak, hogy minél biztonságosabban élhessen és minél boldogabban létezhessen. Önző dög...mind azok vagyunk!

De van remény! Van kiút, hisz ide is vezetett egy. Van fény az út végén, csak ne lehajtott fejjel keresd azt!

Van segítség és névvel fogható. Ilyen például a sóhaj...vagy, emeld fel a fejed, vagy állj fel és haladj. Ilyen a gondold át mégegyszer és ilyen az: Kérlek segíts nekem!

Mert először nem adni kell ebben az életben, hanem először kérni kell. Aztán ha elég "energiánk" van, akkor tudunk mi is adni másoknak.

Hisz mikor megszülettünk évekig, évtizedekig csak kaptunk a szüleinktől, s amikor felnőttünk lettünk olyan erősek, hogy mi is adhattunk másoknak.

Ha úgy érezzük, hogy nem vagyunk abban a lelkiállapotban, hát ne szégyeljünk kérni, mert minél többet kapunk, /hisz ha kérünk, akkor adnak/ annál jobban érezzük magunkat és annál hamarabb adhatunk.
És látjátok? Igenis! Mi is szeretünk adni! Éppen ezért merjetek kérni!

Kérlek benneteket, hogy ajánljátok másoknak is a Valentine.blog.hu-t! Küldjétek el iwiwen, e-mailben vagy szóban az ismerőseiteknek, barátaitoknak, hogy minél több ember tudjon tapasztalatot és ötletet nyerni írásaimból!

 A legnagyobb társadalmi probléma az emberi kapcsolatok szétesése!

Mitől lehet ez? - erről fogunk folyamatosan beszélgetni -

Lassú tánc

Nézted valaha a gyerekeket játszani a körhintán?
Hallgattad, amint az esőcseppek földet érnek tompán?
Követted szemeddel egy pillangó szeszélyes röptét,
Nézted a tovatûnõ éjben a felkelõ nap fényét?
Lassítanod kéne.
Ne táncolj oly gyorsan.
Az idõ rövid
A zene elillan ...

Átrepülsz szinte minden napodon?
S mikor kérded: "Hogy s mint?"
Meghallod a választ?
Mikor a nap véget ér, te ágyadban fekszel,
Tennivalók százai cikáznak fejedben?
Lassítanod kéne.
Ne táncolj oly gyorsan.
Az idõ rövid...
A zene elillan...                                                                       

Szoktad mondani gyermekednek
"majd inkább holnap"?
És láttad a rohanásban,
amint arcára kiült a bánat?                                                               
Vesztettél el egy jó barátot,
hagytad kihűlni a barátságot.
Mert nem volt időd felhívni,
hogy annyit mondj: "Szia"?
Lassítanod kéne.
Ne táncolj oly gyorsan.
Az idõ rövid.
A zene elillan.

Mikor oly gyorsan szaladsz, hogy valahová elérj,
Észre sem veszed az út örömét.
Mikor egész nap csak rohansz s aggódsz,
Olyan ez, mint egy kibontatlan ajándék... melyet eldobsz.
Az élet nem versenyfutás
Lassíts, ne szaladj oly gyorsan,
Halld meg a zenét
Mielõtt a dal elillan.

Kérlek benneteket, hogy ajánljátok másoknak is a Valentine.blog.hu-t! Küldjétek el iwiwen, e-mailben vagy szóban az ismerőseiteknek, barátaitoknak, hogy minél több ember tudjon tapasztalatot és ötletet nyerni írásaimból!

   A legnagyobb társadalmi probléma az emberi kapcsolatok szétesése!

Mitől lehet ez? - erről fogunk folyamatosan beszélgetni -

Amikor szólít a vég...
Míg ember az ember, érzéseink sora ráncigálja ide-oda. Egyszer fent, egyszer lent érzéssel. Sokszor gondolkodunk el azon, hogy mitől mennek oly jól a dolgaink és sokszor, hogy mitől borul fel minden magunk körül.

Az ember szeret boldog lenni, mégsem kaphatja meg ezt az érzést örökre. Nem lehetünk folyamatosan boldogok. Miért? Mert az életet a dualizmus irányítja. Ez a legfőbb törvény. Megjelent az ég és megjelent a föld is. Megjelent a világosság és vele együtt a sötétség is. Nincs nő a férfi nélkül és nincs férfi nő nélkül...

Az igazi boldogságot csak a szenvedésen keresztül ismerhetjük meg, és az igazi szenvedést csak az az ember ismerheti, aki már volt igazán boldog. És ezt el kell fogadnunk, amíg ebben a világban élünk.

Párok jönnek össze és körülöttük ragyog a világ és párok omolnak össze, majd hirtelen minden sötét lesz.

Amikor már mérgez a múlt gondolata, ne feledd, hogy ez, az életnek csak az egyik oldala, ami épp most a sötétebb, hát tekints a másik irányba és meglátod, van még fény az életben, ami terád vár, ne habozz, indulj el afelé...

Ha lelked már teljesen a pokol peremén lebeg, akkor csak egy dologra figyelj. Egy hangra, ami azt sugallja neked, hogy az élet hordoz még számodra szebbnél szebb és jobbnál jobb dolgokat, pillanatokat és társakat, éppen ezért soha ne add fel. És meglátod, ha hiszel ebben, pillanatok alatt továbblépsz és megtalálod a számításodat, megtalálod életed értelmét!

Ha kerülget a vég, egy dologra figyelj: mindig van remény, mindig van megoldás, csak keresd és a jövő fele figyelj!

Egy biztos: Ha megjelenik a probléma, akkor mindig megjelenik ugyanabban a pillanatban a megoldás is! De ne feledjük: ha egy másik emberről van szó, mind a kettőnknek akarnunk kell a pozitív változást... sőt néha a megoldáshoz még ez is kevés! Örökkön örökké tenni, tenni és tenni kell! :)

Kérlek benneteket, hogy ajánljátok másoknak is a Valentine.blog.hu-t! Küldjétek el iwiwen, e-mailben vagy szóban az ismerőseiteknek, barátaitoknak, hogy minél több ember tudjon tapasztalatot és ötletet nyerni írásaimból!